2015. augusztus 25., kedd

22.rész - Az utolsó

Sziasztok Drágák! Tudom, ritkán szólunk hozzátok ilyen formában, de el kell mondjam, hogy ezen a héten befejezzük az első évadot. Pénteken jön az évadzáró rész! El szeretném mondani, hogy mennyire boldogok vagyunk, hogy elértünk idáig és izgatottan várjuk a második évadot, amit egy másik linken fogtok megtalálni és már készen van, persze fogjuk linkelni nektek! Jó olvasást az első évad utolsó előtti részéhez.
All the f*cking love
EsmeeH and EvaH


*Emma Geller szemszöge*
Az égiek velem vannak mivel ma indulunk haza és szerencsémre reggel, mert ömlik az eső így gyorsan összeszedtük a cuccokat és a kocsiba dobáltuk aztán feltette Niall az eget megrengető kérdést.
-Aprilt megölték én mivel menjek? És Marvin, Penny és Luke is velem volt - toporzékolt az esőbe. Vicces látvány volt mivel már csurom vizes volt és még hozzá hisztizett is. A szőke haja a homlokához tapadt és a pólója átázott, hogy tisztán lássam kidolgozott mellkasát. Elmosolyodtam a jelenetén amit Ő is észrevett így elfordítottam a fejem. Még azt kéne, hogy ezt egyszer a fejemhez vágja.
-Mivel Emma ölte meg így Niall Louisékkal megy - szólalt meg Liam. -Luke beül hozzánk középre míg Harryékhez mehet Penny és Marvin ott úgyis csak Jack van.
-Mi? Nem - akadtam ki.
-Te nyírtad ki a kocsiját - szólalt meg mellettem Dais és bólogattak.
-Elítélők - mondtam.
-Em te ülsz középre - mondta Louis mire rámeredtem. -Te vagy a legkisebb és tőled látok!
-Persze még össze is nyomtok remek - ültem be a kocsiba és két oldalamra bepattant Daisy és Niall. -Ha az egyikőtök kanyarnál összemer nyomni egy halott lesz az autóba!
Mindenki beült a maga járművébe és Liam ment elől aztán Zayn, Harry és mi zártuk a sort. Niall mindvégig a kocsiját nézte gondolom elbúcsúzott tőle. Na jó most már sajnálom az a csotrogányt hisz látom mennyit jelent neki.
-Lou előzd meg Hazzaékat, versenyezzünk - derült fel Niall.
-Bocsi Nialler, de valaki paranoiás a kocsiba - mondta Louis.
-Ki? - döntötte oldalra a fejét a szöszi.
-Melletted ül - mosolygott Louis mire Niall felém fordult. Én fülem, farkam behúzva ültem az ülésen.
-Em? - kerekedett ki a szeme.
-Neked Emma - csattantam fel.
-Emma akkor - forgatta meg a szemét.
Próbáltam az útra figyelni és nem Niallra aki éppen valami kopasz barack nevezetű játékot játszott egy magába ami  fogalmam sincs miről szólt, de állandóan rám hajolt, hogy megüsse a bátyám. Szórakoztató játék jókat kuncogtam magamba rajta, mert vicces volt és nagyon cuki.
-Kopasz barack - ütött ismét bátyám vállába, de amikor ült volna vissza megállt és pár röpke percre összeakadt a tekintettünk. A szívembe a pillangók őrült módjára repdestek és az ajkamba harapdálva pislogtam rá. A szeme lejjebb tévedt telt, csókolni való ajkaira és újra felidéztem magamba amikor elsőnek megcsókolt. Hirtelen tört rám a felismerés; megakarom csókolni.
Ránk tört a felismerés, hogy a kocsiba nem ketten vagyunk így Niall visszaült a helyére és újra elcsendesedtünk.
Míg figyeltem az út amit alig lehetett látni, mert ömlött az eső így nem is értettem Louist, hogy Ő hogyan tud vezetni ilyen esőbe. A leálló sávokban egyre többen álltak meg ami nem mutat jó jelet. Mi van akkor, ha Louis nem veszi észre a kamiont és belénk halad?
Merengésemet Niall telefonja zavarta meg.
-Liam drága mi van? - szólt bele nevetve Niall.
-Hangosítsd ki - szólt hátra Louis.
-Útra figyelj - mordultam rá. -Niall hangosítsd ki!
Niall tett ahogy kértem és a kezembe adta a telefont, mert én vagyok középen és amikor megéreztem keze melegét az enyémen összeszeretem volna kulcsolni a kezeinket.
-Most mond mindenki hall - mondta Niall.
-Megálltunk csak gondolom szólok ekkora esőbe nem tudok vezetni így leálltunk pihenni - hallottam meg Liam aggódó hangját.
-Á akkor ti voltatok azok - nevetett Louis.
-Ti nem álltok meg a biztonság kedvéért? - kérdezte Liam.
-De - vágtam rá.
-Nem még bírom nyugi Liam - mondta Louis.
-De én nekem pisilnem kell - kezdtem. És rohadtul félek!
-Ekkora esőbe hol akarsz te pisilni? - kérdezte Ben.
-Bárhol, de nagyon kell - mondtam.
-Álljatok meg az egyik pihenőnél és ott van vécé - ajánlotta Liam mire én rábólintottam amit Liam nem láthatott.
-Köszi Liam és óvatosan - mondtam boldogan.
-Legyetek óvatosak - hallottam Liam mosolygós hangját.
A vonal megszakadt így visszaadtam Niallnak a telefont és megint összeérte a kezünk. A szemkontaktust újra megtaláltuk és már szemem tudta hova kell nézni egyenesen le Niall ajkaira. Kár, hogy ezt a kis csendet Louis zavarta meg ami miatt még megfogom ölni.
-Emma szállj ki és siess - fordult felénk Louis, de amikor meglátta mit szakított félbe ránk mosolygott.
-Dais bekísérsz? - fordultam Daisy felé. -Félek.
-Gyere - nevetett.
Gyorsan beszaladtunk a női mosdóba és mivel igazából nem kellet pisilnem így a tükörbe megmostam kicsit az arcom.
-Hé te hazudtál - nézett rém Dais mérgesen.
-Füllentettem, mert féltem - fordultam felé.
-Akkor miért nem azt mondtad? - kérdezte.
-Mert a félelmemmel nem állunk meg így most kicsit megmoshatjuk az arcunkat - magyaráztam el neki.
-Szerintem, ha megkérted volna Őket megálltunk volna - mondta Dais.
-Pisiléssel is alig akartak megállni - néztem rá egy amolyan komolyan tekintettel.
-Nyertél - tette fel a kezét és Ő is megmosta az arcát.
-Mrs. Ben Geller - mosolyogtam rá.
-Mrs. Niall Horan - mosolygott rám mire én sértett arcot vágtam. -Mi van feltűnőek vagytok a kocsiba.
-Barátnője van - kocogtattam meg a fejét.
-De téged szeret - kocogtatta meg a fejem.
-Ne lopd a fej kocogtatásom - kuncogtam mire Ő nevetve feltette a kezeit.
Miután megmostuk az arcunkat kiléptünk a mosdóból és az autóhoz rohantunk mivel még mindig szakadt az eső. Miközben szaladtunk az autóhoz hirtelen elcsúsztam a szandálomba, mert nekem ilyen esős időbe muszáj a szandált felvennem.
-Em - ugrott ki Niall és rohant felém.
-Neked Emma - vágtam rá.
-Jól vagy? - emelt fel menyasszony fogásba.
-Csak seggre estem jól vagytok - mondtam.
Niall nem törődött vele el vitt a kocsiig és beültet középre aztán bepattant mellém. Daisyre néztem aki amolyan megmondtam arccal vigyorgott mire én csak a szemem forgattam.
-Indulás - indította el az autót Louis. Indulás a halálba!
Próbáltam nem az út felé nézni, de nem sikerült így lehunytam a szemem és a fejem elnehezedett így leesett Niall vállára ahol el is aludtam egy hamar.

-Olyan édesek nincs szívem felkelteni őket - hallottam meg Daisy hangját, de nem értettem.
-Zárjuk be őket az autóba - hallottam meg Ellie nevető hangját. -Mi van buli lenne!
Óvatosan kinyitottam a szemem és első akit megpillantottam az Niall hátraeső feje volt. De édesen alszik az autóba! Én meg gondolom a vállán aludhattam, de egyik kezemmel átöleltem míg Ő a kezével a derekamat fogta. Teljesen összekuszálódtunk!
-Jó reggelt - integettek mosolyogva a többiek mikor rájuk néztem.
Aztán észbe kaptam, hogy rólunk beszéltek a kis szemetek. Nem, nem és nem engedhettem magamhoz közel Niallt!
-Jó reggelt - kiabáltam a szöszi fülébe mire a többiek befogták a fülüket.
-Jó reggelt édes - emelte meg a fejét Niall és a kezeivel megfogta az arcom és magához húzott. Megcsókolt.
Meglepett a csók, de mivel én is ezt akartam így visszacsókoltam. Hiányzott már ez a csók hisz elég rég csókolt már meg és most ismét felvitt a mennyekig a csókja. Aztán eszembe jutottak a többiek...
-Niall drágám ez a valóság nem álom - szólaltam meg rekedt hangon amikor elváltunk egymástól.
-Bocsi azt hittem Demi vagy - rázta meg a fejét. Áucs.
-Na szállj ki - löktem arrébb.
Kiszálltunk a kocsiból és amikor megpillantottam a házat ahol felnőttem kedvem támadt megölelni a házat, hogy újra itt vagyok. Persze nem tettem meg, mert a környéken ismernek és még kukacosnak hisznek aki megbolondult. Így helyette kivettem Louis kocsijából a bőröndöm és kiabálva futottam az épületbe.
-Megjöttem - vigyorogva szaladtam aztán hátranéztem. -Gyertek!
A többiek is megindultak míg Ők lifttel én meg lépcsőn másztam fel az emeleteken. Miért nem járok lifttel? Akárhányszor elindulok a lépcsőn mindig megbánnom egyszer az életbe már liftezhetnék.
Amire felértem a többiek már fenn voltak.
-Valaki menjen le megkeresni a tüdőm a másodikon, vagy harmadikon elhagytam - szuszogtam.
-Kell neked mindig lépcsőznöd - nevetett Jack.
Az ajtónkhoz léptem és hármat kopogtam mire kitárult az ajtó ahol anya állt.
-Anyuci - borultam a karjába. -Hiányoztál édesanya!
-Nekem is - mosolygott anya.
Beljebb tessékelt mindenkit a házba ahol nem csak a szüleimre leltem, hanem a többiek szüleire.
-Ellie - rohant Elliehez az apja.
-Apa - mosolygott Ellie és a karjaiba rohant.
-Kicsim - ölelt át apa.
-Édesapa - mosolyogtam rá.
-Na remélem nem történt meg az... - kezdte apa.
-Apa emberek vannak nem beszélünk Emma cikis pillanatiról - szóltam rá.
-Várunk - szólalt meg  Luke nevetve.
-Ne várd meg, hogy tízig elszámoljak - vigyorogtam rá. -Na beviszem a szobámba a bőröndöm.
-De ne pakolj ki - mosolygott rám anya büszkén.
-Miért ne pakoljon ki? - hallottam meg Niall hangját.
-Mert a mi kislányunk Franciaországba megy a legjobb egyetemre - büszkélkedett apa.
Visszapillantottam, hogy lássam a többiek arcát akik elkomorodtak aztán megfordultam és a szobám felé vettem az irányt.
Emlékszem mennyire izgultam, hogy felvesznek e és most itt vagyok a barátaimmal akiket képtelen vagyok itt hagyni, de gondolnom kell a jövőmre. Nem tarthatna tovább a nyár? Bár csak itt New Yorkba is lenne egy jó egyetem ahova szívesen mennék és akkor nem kéne elbúcsúznom a barátaimtól.
-Elmész? - épp lettem a bőröndömet az ágyam elé amikor berontottak a többiek egyszerre, vagyis csak próbáltak, de rájöttek, hogy túl kicsi az ajtó, hogy beférjen rajta tizenhárom személy bár az egyik tudott erről.
-Igen egyetemre megyek - fordulok feléjük és még mindig lökdösődtek kijöjjön beljebb.
-Azt hittem Londonba jössz - borult rám szipogva Erica.
-Eltudsz engem képzelni Londonba? Ott lennék már a diliházba kötnék ki - mosolygok unokatestvéremre. -London nem az én világom.
-Franciaország se - morogta Jack.
-New York az én világom, de gyakorlatilag éltem Párizsba már szóval nem lesz annyira új - mondtam.
-Nem is az a lényeg, hanem az, hogy elmész - mondta Ben.
-Te ne légy már felháborodva tudtad, hogy ez lesz - tárom szét a karom.
-És mikor akartál tőlünk elbúcsúzni? - kérdezte Dais.
-Őszintén? Soha - mondtam ki kerek perec mire mindenki álla leesett. -Nem azért, mert nem vagytok fontosak nekem, hanem azért, mert fontosak vagytok nekem! Nem tudnék tőletek elbúcsúzni, mert túl fontosak vagytok nekem így azt terveztem titokba eltűnök azt majd anyáékra hagyom ezt a Franciaországba mentem tanulni dolgot. De felnőtt vagyok és úgy kell viselkednem. Hiányozni fogtok!
A végén megeredtek könnyeim, de még homályosan is láttam, hogy nem csak én sírok. Tényleg hiányozni fognak hisz Ők a családom részei már.
-Em - ölelt magához Louis.
-Legjobb barátok örökre? - kérdeztem szipogva.
-Kivel fogom megbeszélni az elcseszett életem? - kérdezte.
-Liam, Zayn, Harry, Niall, Luke, Marvin, Jack, Ben, Erica, Daisy, Penny vagy valaki más? - mosolyogtam rá.
-Te sokkal jobb tanácsokat adsz - mosolygott rám.
-A tanácsaim köszönik szépen - öleltem meg újra legjobb barátom.
Amikor elengedtem arrébb állt, hogy a következő személy is elém álljon aki Marvin volt.
-Ne kezd te is, hogy mi fog hiányozni tőlem - kuncogtam.
-Hé nem arra gondoltam annyira perverz nem vagyok az Harry - nevetett.
-Én is itt vagyok - morogta Hazza.
-Legjobb szex partner - mosolyogtam rá.
-Hát igen egyszer volt, de lehetne többször is - húzogatta a szemöldökét mosolyogva.
-Telhetetlen - ütöttem vállba mosolyogva aztán magamhoz öleltem. -Ígérd meg nekem, hogy meghódítod!
-Igenis - tisztelgett mosolyogva. -És 40 évesen az enyém vagy.
-Igenis - tisztelegtem mosolyogva.
-Hé én akartam megkérni Emt - duzzogott Luke.
-Nem jönnek be a Mosbyk - mosolyogtam Lukera. -De ígérem neked, hogy Párizsból hozok haza neked egy neked való lányt!
-Köszönöm - ugrott a nyakamba Luke.
-Én köszönöm végre nem a nyakamon fog lógni - nevetett Penny.
-Te szúrtad el a múltkori csajjal is pedig az lett volna az igazid - nevetett Ellie.
-Hátán is melle volt a csajnak - fordult Luke Ellie felé. -Levette a kabátját és a kivágott felsőbe kivillant a hát melle!
-Nem az én hibám, hogy kabátba volt - tette fel védekező képen Ellie a kezét.
-Srácok - szólt rájuk Dais mire felém rohant a jövendőbeli sógornőm. -Vigyázz magadra!
-Te vigyázz a bátyámra - öleltem magamhoz. -És, ha terhes vagy hívjatok, hogy jöjjek lopni.
-Mindenképpen keresztanya - mosolygott rám.
Mindenkitől elbúcsúztam külön-külön és minden egyes búcsúnál kicsúszott egy könnycsepp a szememből. Egy embertől nem tudtam elbúcsúzni az pedig Niall volt tőle nem bírtam. Nem tudtam neki mit mondani és képtelen vagyok Tőle elbúcsúzni, de ezt sajnos Ő is észrevettem és furcsán nézett rám.
-Srácok kimennétek egy kicsit - szólalt meg Niall mire érdekesen néztek rá. -Most!
Ben rám pillantott és csak bólintottam így mindenki kisétált a szobámból, hogy kettesbe maradhassak vele. Nem tudom mit mondhatnék neki hisz Tőle sokkal nehezebb elbúcsúznom, mint bárki mástól.
-Miért küldted ki Őket? - néztem a földet miközben feltettem a kérdésem, mert pontosan tudtam miért tette.
-Tőlem miért nem búcsúztál el úgy, mint a többiektől? - a hangja kemény volt és ettől megijedtem sose volt még velem ilyen. -Ennyire utálsz, vagy mi a franc?
Komolyan azt hiszi utálom? Szavai lyukat égetettek a szívembe és már éreztem megint könnyesedni a szemem.
-Nem utállak - mondtam.
-Akkor meg mi van? - háborodott fel.
-Komolyan nem jössz rá? - nézek fel rá. -Komolyan nem tudod miért nem búcsúztam el tőled? Hát azért, mert nem tudok! Nem tudok tőled elbúcsúzni, Niall.
-Miért? - lépett hozzám közelebb.
-Miért? Mert rohadtul szeretlek - mondtam ki amit már kikellet volna mondanom. -Mindig is szerettelek és ez ellen nem tudok mit tenni! És tudod milyen nehéz egy olyan embertől elbúcsúzni aki jóval többet jelent neked? Követve hiszem hiszem te...
Nem tudtam befejezni a mondanivalóm, mert Niall letámadta az ajkaim. Meglepett a csókja nem kicsit, de nem haboztam azonnal visszacsókoltam. Vadul csókoloztunk végig amikor hirtelen Niall megragadta a derekam és felemelte nem haboztam rögtön a dereka köré kulcsoltam a lábam. Niall elvitt az ágyamig ahol letett és lehúztam róla a pólót, de egyszer se váltak el az ajkaink. Ő is lehúzta rólam a pulcsiját és amikor meglátta, hogy van még rajtam egy spagetti pántos felső felmordult amin csak kuncogtam. Felém tornyosult és nyakamat hintette el apró csókokkal aztán elkezdte szívni a nyakam amin hangosan felmordultam. Kicsit se zavart, hogy a nappalink tele van szülőkkel és valószínűleg mindent hallanak, mert nem hangszigetelt a szobám ez kicsit kínos.
-Niall - emeltem meg a fejét mire megcsókolt. Mosolyogva visszacsókoltam aztán amikor elhúzódtunk újra megszólaltam. -Niall várj egy kicsit!
Hirtelen kapcsolt és leugrott rólam. Nem, nem erre gondoltam, hogy várjon hisz már ki vagyok éhezve rá!
-Bocsi Em ez túl gyors volt - mondta zavartan.
-Micsoda? Nem erről van szó - ültem fel és hátulról átöleltem meztelen hátát.
-Akkor? - fordította felém a fejét.
-Csak.... aj nem tudom - temettem az arcom a kezembe aztán ismét megcsókoltam.
-Várj egy kicsit - tolt el magától. -Az aggaszt, hogy mindenki hall minket?
-Csak egy picit  - mutattam meg a kezemmel mennyire. -És ez az egész Demis ügyed.
-Jézusom Demi - temette az arcát a kezébe. -Én soha életembe nem csaltam meg senkit és most Ő...
-Hé - öleltem át. -Engem átvágtál.
-Tudom - fordult felém és kezével megsimította az arcom.
-De amit mondtam az igaz - mondtam.
-Én is szeretlek - mondta és újra megcsókolt, de ez már nem vad volt ebbe minden érzelmünk benne volt ami felgyülemlett bennünk.
-Figyelj - kezdtem mosolyogva amikor elváltak ajkaink. -Ha szeretnéd itt alhatsz és befejezhetjük amit elkezdtünk.
-És a szüleid? Vagy Ben? - kérdezte.
-Alszanak - vonom meg a vállam mosolyogva. -Én eltűrtem Ben szobájából kiszűrődő összes szexuális hangot most Ő is eltűri. A szüleimről meg ne beszéljünk inkább.
-Rendben - mosolyog rám.
-Tekintsük a ma estét búcsúnak - éreztem ahogy kicsúszik egy könnycsepp a szememből amit Niall meglátott és ajkával letörölte onnan.
-Ne sírj én a mosolygós Emmába szeretem bele!
Még utoljára megcsókoltam aztán visszavettem a felsőm és a pulcsiját, és addig Ő is felöltözött. Mielőtt kiléptünk volna az ajtón rámosolyogott.
-Ma este.
-Ma  este - mosolyogtam rá és megcsókoltam.
Amint elváltak ajkaink kiléptünk a szobámból, de az ajtóba a barátaink álltak szóval hallgatóztak. Rájuk néztem a fejem rázva, de nem tudtam az arcomról letörölni a mosolyomat két ok miatt az egyik az, hogy nem tudok rájuk haragudni és a másik okom egész egyszerűen Niall.
-Szép - szólaltam meg kuncogva.
-Mi nem hallgatóztunk - szólalt meg a többiek nevébe Ellie.
-Akkor mit csináltattok? - szólalt meg a mellettem álló Niall mire ránéztem és ajkamba haraptam.
-Megnéztük milyen fából készült az ajtó - vágta rá Penny.
-És milyen? - kérdeztem mosolyogva.
-Fiúk - nézett a fiúkra Daisy.
-Bükk - vágta rá Jack.
-Aha - bólogattam mosolyogva. -Amúgy tölgy, de mindegy.
Visszamentünk a szülőkhöz mikor én lassú léptekkel beleugrottam nagybátyám ölébe mire Ő magához ölelt és elkezdett csikizni.
-Joey bácsi ne - visítottam.
-Vajon hol csikis a kicsi Emma? - kérdezte mosolyogva és megcsikizett a gyenge pontomnál.
-Apa - kiabáltam vigyorogva.
-Sajnálom angyalom, de Joey megállíthatatlan - mosolygott rám apa.
Joey bácsi tovább csikizett mire mindenki más nevetett a jeleneten, hogy mennyire is csikis vagyok.
A nap további részébe amikor végre befejezték a kínzásomat elmeséltük milyen volt a sátrazás persze egyéb részleteket nem meséltünk el majd azt személyesen elmondjuk, ha elmondjuk. Anya - vagyis Monica néni - meghívott mindenkit vacsorára szóval a társaság vacsora után távozott amikor megettük Monica néni isteni vacsoráját nem hibája szakács. Ben a vacsora után Daisy apjától is kért engedélyt, hogy elvehesse egyszer Daisyt és engedélyt kapott csoda így ma este Ben az Eriksen házba tölti az éjszakát Daisy szobája ahol kettesbe lesznek. Csak én gondoltam rosszra? Nem hiszem.
Miután mindenki elment kivéve Niall mivel megbeszéltem anyáékkal, hogy ma itt alszik. Anya rögtön beleegyezett, de apa valami papírokat íratott alá vele. Szegény Niall! Mindegy is amire a szüleim is elvonultak az ólukba kamatyolni, mert Ők érett felnőttek addigra mi is bezárkóztunk a szobába.
-Akkor először és utoljára - mosolyogtam rá és bezártam az ajtót.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki puszikkal halmozz el és amikor kinyitottam a szemem egy felettem tornyosuló Niall Horan vigyorgott rám.
-Jó reggelt angyalka - nyomott egy puszit a számra, de nekem többre volt szükségem így megcsókoltam.
-Hát jó reggelem van, mert valaki puszikkal kelt - mosolygottam rá amikor elváltak ajkaink. -Bár még aludtam volna.
-Én meg unatkoztam - vigyorgott aztán a kezével megsimította a nyakam. -Zseniális vagyok.
-Oh igen kis ego - vigyorogtam rá és én is végig simítottam a nyakán az én művem. -Szerintem még mindig én vagyok a zseniális.
-Kötekedsz? - gurult le mellém és felé fordultam.
-Eszem ágába sincs - mosolyogtam rá és közelebb bújtam hozzá, hogy mellkasára feküdhessek. -Na ez kényelmes kérlek maradj a párnám.
-Lefokoztál párnára? - kérdezte és felnéztem rá, hogy lássam kisfiús duzzogó arcát amin mindig kuncogok.
Már épp válaszolni akartam volna amikor dörömböltek az ajtón. Niallra néztem aki visszatartotta a nevetését meg a hasába könyököltem.
-Öt percetek van elkészülni - hallottam meg Harold hangját mire Niallra néztem aki szintén értetlenül nézett. Hirtelen meghallottam Erica nevetését aztán már megértettem mindent. -Ha nem lesztek kész öt perc múlva benyitunk!
Valamiért elhittem amit Harry üzent talán azért, mert képes rá és, mert a hangjába volt valami sürgető. Felálltam az ágyról, de Niall a  csuklómhoz kapott így visszahúzott egy csókra. Belemosolyogtam csókunkba és amikor elváltak ajkaink nemes egyszerűséggel elmentem.
-Öltözz - fordultam vissza mosolyogva.
-Öltöztess anyu - terült szét az ágyamon.
-Szólok Harrynek Ő szívesen felöltöztet - kuncogtam.
-Öltözök - nevetett és felugrott. Mentem volna tovább a fürdőbe amikor hátulról felkapott és megpörgetett. -Akkor majd én téged.
-Kihagyhatatlan ajánlat - kuncogtam.
Egy órába telt mire rendbe kaptuk magunkat, de lehet az két óra is. Nevetve sétáltunk ki a konyhába ahol anyáék és Harryék vártak.
-Ti most...? - nézett furán anya.
-Csak szexeltek - nevetett Hazza.
-Igen, de - bökött anya a kezeinkre és akkor vettem észre, hogy össze vannak kulcsolva. Zavarunkba elhúztuk Őket és más felé néztünk. -Semmibaj nagyon aranyosak vagytok.
-Barátnőm van - jelentette ki Niall. Ez fájt!
-Búcsú éjszaka volt - mondtam.
-És nem éreztek semmit egymás iránt? - kérdezte Erica mire egymásra néztünk. -Hol a kaki?
-Menjünk - vágtam rá.
Adtam a szüleimnek egy-egy puszit aztán elindultunk, de kifelé menet belebotlottunk Erica szüleibe.
-Ti szexeltetek - nézet rám és Niallra egyből Monica néni.
-Ez családi vonás? - bökött oldalba Niall mire mosolyogtam egyet és bólogattam. Tényleg így volt.
Elköszöntünk tőlük és mentünk tovább szó szerint mindenki lifttel kivéve én lépcsőn így, de lefelé jönni könnyebb, mint felfelé menni. Lefelé csak gurulsz, de felfelé meghalsz. Mindegy legalább összeszedtem a másodikon a tüdőm ezért megérte lépcsőzni.
Kifelé menet az épület előtt Joey bácsi és Phoebe nénibe ütközünk bele.
-Szexeltetek - üdvözölt minket Phoebe néni rám és Niallra nézve.
-Ez ijesztő - súgta Niall mire csak elmosolyodtam.
-Em amúgy remélem az esküvőre hazajössz - könyörgött Joey bácsi.
-Ki nem hagynám - mosolyogtam rájuk mire Joey bácsi a karjaimba borult.
Mire végre Joey bácsi elengedett Phoebe néni ölelt meg. Összeillenek.
-Erica? Harry? Niall? - fordult feléjük Joey bácsi.
-Ott a helyünk - mosolygott Erica és Harryhez bújt. Szóval hivatalos.
-Ha meghívtok eljövök - nevetett Niall.
-Persze, hogy meghívunk - nevetett Phoebe néni és meglökte a vállát.
Elköszöntünk tőlük is és beültünk Harry kocsijába a lusta pofájuk, hogy nem tudnak gyalogolni. A bárhoz mentünk kicsit meg is lepődtem hisz reggel a kávézóba vagyunk és ott isszuk meg a reggeli kávénkat. Mindegy.
Kiszálltunk az autóból és elindultunk a bár felé és amint beléptünk rögtön a bokszunkhoz mentünk ahol már mindenki ott ült így mi is közéjük ültünk.
-Hihetetlen - sóhajtott Dais. -Nem rég ismertük meg egymást és már is szét széledünk. Ez így nem jó! Nem szokványos! Hisz a szüleink a példa.
-Dais csak egyetemre megyek - nevettem. -Nem halok meg!
-Ti meg csak Londonba mentek - tette hozzá Ellie.
-Akkor is külön leszünk - bújt Daisy a bátyámhoz.
-Hé ígérjünk meg valamit - pattant fel Penny. -Minden évbe ezen a napon itt összeülünk és csak piálunk egész este!
-Hasonlítasz apára - nevetett Luke mire Penny fejbe vágta öcsét.
-Benne vagyok - álltam fel mosolyogva mire mindenki felállt.
-Akkor viszont ehhez az ígérethez egy régi Glen Mckenna kell - mondta Ellie mire egyetértően bólintottunk.
Amint kihozták mindenkinek magasba emeltük a poharunkat és koccintottunk.
-Az utolsó - szólalt meg Ben.
-Egy időre - tette hozzá Dais.
Az idő alatt visszaemlékeztünk a megismerkedésünkre és jókat kacagtunk, de ez is eltelt. És lehet a pia miatt volt, de a végén már nem nevettünk. Nem töltöttünk el sok időt, de életünk legjobb nyara volt az idei nyár azt hiszem ezt mindenki elmondhatja.

*Ellie Stinson szemszöge*
A torkom összeszorult a gondolattól, hogy a legjobb barátaim elmennek az óceán másik felére, én pedig egyedül maradok itt. Kicsit csalódtam bennük, hogy csak úgy itt hagynak mindent, főleg Daisy, aki egyáltalán nem ilyen! Bánatos mosollyal néztem a Glen Mckennámat.
- Ellie, minden rendben? - kérdezte Sophia.
- Ja, persze. Csak gondolkozok. - mosolyogtam rá.
- Hé, a legjobb barátnőm vagy 18 és majdnem fél éve, és ezen nem változtat egy óceán! Mindig te leszel nekem a legjobb, túl sokat tudsz. - nevetett és átült mellém majd megölelt.
- Igen, te is túl sokat tudsz. - nevettem és az ölelésünk után belekortyoltam a finom whiskeybe. - Ez túl jó, ahhoz, hogy minden nap igyak.
- El, nem szeretném, ha totál részegre innád magad minden nap egyedül. - láttam Penny arcán az aggodalmat.
- Oké anyu. Nagy vagyok már. - kacsintottam.
- Ez nem vicc Ellie. - mondta Marvin.
- Jó, szálljatok már le rólam. - nevettem kínosan. - Inkább beszéljünk,,, Na jó, nem tudok semmit.
- Biztos nem jössz? - kérdezte szomorúan Zayn.
- Jönnie kell. Nyertem egy fogadást. - Louis aprót mosolygott.
- Fogd be. - morogtam és Zayn felé fordultam. - Biztos nem. London nem az én városom.
- Ellie, fogadtunk. - nézett mérgesen Louis.
- És kit érdekel? Ha te megszeghetsz minden ígéretet, akkor én is! 1-1 Tomlinson, fogadd el. - néztem erősen a szemeibe. Hiányozni fog, akármennyire is utálom.
- Na jó, játszunk! - csillantak fel Erica szemei.
- Mi ez óvoda? - kérdezte Luke nevetve.
- Két jó játékot tudok. - mosolygott gonoszan és Emmára nézett.
- Jaj ne. - sóhajtotta.
- Az egyik címe, hogy "Mi volt a legdurvább hely ahol szexeltél?", illetve az "Én soha". Annak a lényege, hogy valaki mondd valamit, például, hogy "Én soha nem szexeltem.", ha már csináltad, akkor innod kell. - magyarázta.
- Tetszik a játék. - bólogatott Harry.
- De akkor menjünk egy kis eldugott helyre. - kérlelte Penny.
- New York tele van rajongókkal. - forgatta meg a szemeit Niall.
- De tudok, egy jó helyet. - mosolygott.
- És amíg sétálunk elkezdhetjük az első játékot. - mosolygott Louis és rám nézett.
- De Harry nem fog tudni választani. - sóhajtott viccesen Perrie. A többiek elindultak, míg Marvin, Zayn és én hoztuk a GlenMckennát és vettünk még sok-sok piát.
Nagy nehezen megtaláltuk a csapatot és mi is letelepedtünk melléjük.
- Ellie, neked hol volt a legdurvább hely ahol szexeltél? - kérdezte Perrie.
- Hát, elmentem egy Fall Out Boy koncertre és fogalmam sincs kinek az autójának a motorháztetején. - nevettem kínosan.
- Arra emlékszem! Utána rajtam akarták leverni a hülyeségedet. - forgatta meg a szemét Marvin.
- De imádsz és elintézted. - öleltem meg.
- Ha tudnád mennyire. - nevetett.
- Emma? - fordult barátnőm felé Liam. - Neked hol volt? - kérdezte.
- A legdurvább? Hm.. Olyan nem volt. - mosolygott és ezzel leakarta tudni ezt a dolgot tuti.
- Biztos volt Em. - bökte meg őt Daisy.
- Nem, nem volt. - tartotta magát.
- Srácok, tényleg nem volt neki. Túlságosan is jó kislány ahhoz. - nevetett Ben, mire kapott egy taslit a húgától.
- De igaza van. - mosolygott Em és kinyitotta a vodkás üveget.
- Várj, én Harryére vagyok kíváncsi. - állítottam meg Emmát.
- Hát.. volt egy koncertünk és, hát.. Louis fürdőjében a csempén.. körülöttünk Louis büdös ruháival.. De az izgalom a tetőfokon volt, hogy mikor lép be Louis vagy Eleanor. - nevetett Harry nekem pedig máris elment a kedvem, egyetlen névtől.
- Ne már haver! Komolyan?  - ráncolta a homlokát Louis.
- Bocsi, de a csaj túl vad volt. - nevetett Hazz mire Erica elpirult.
- Na ne! Ez Ericával volt! - térdeltem fel hirtelen.
- Inkább játsszuk azt a másik játékot. - nevetett kínosan Erica.
- Oké, akkor töltök piákat. Addig találjon ki valaki valamit elsőnek. - mondta Sophia és Liam segítségével elkezdte a poharakba tölteni a vodkát. Addig én pedig ittam még egy pohár Glen McKennát.
- Túl finom. - ízlelgettem. - Mától Mrs. Glen McKenna vagyok. - dőltem hátra a fűbe.
- Milyen kár, hogy ez lehetetlen. - nevetett Emma.
- Tényleg Mrs. Horan? - nevetett Ben.
- Akkor kezdem én. - mondta Perrie. - Soha nem szellentettem élő adásban. - mondta, mire mind az öt direction megitta a pohara tartalmát, aztán Perrie is.
- Ne! - nevetett Penny.
- Jóval kezded. - nevetett Sophia.
- Én jövök. - mondta Daisy miközben a fiúk és Perrie poharát újratöltötték. - Soha nem volt hosszabb kapcsolatom 2 hónapnál. - mondta én pedig megforgatva a szemeimet ittam.
- Hé, Erica beleszámít? - kérdezte kínosan Harry.
- Nem, igyál! - nyújtottam ki rá a nyelvemet és ő is lehúzta. Újratöltötték a poharainkat és folytattuk.
- Soha nem csaltam meg a páromat! - mondta Sophia, mire Harry, Niall, Emma, Penny, Marvin, Luke, Zayn és Jack lehúzták a poharaik tartalmát.
- Háh! végre valamit jól csináltam! - mosolyogtam, mint egy hülye gyerek.
- Ja persze, forgatta meg a szemeit Louis.
- Na de, te Penny? - kerekedtek ki a szemei Ericának.
- Ó nyugi. Ő nagyon rossz kislány. - öleltem meg Pent.
- Most magadról beszélsz? - nevetett Marvin.
- Na! - csattantam fel.
- Soha nem voltak piszkos gondolataim, egyik lánnyal se akik itt ülnek. - mondta Liam mire az összes fiú lehúzta a pohara tartalmát. Ez nem volt vicces.
- Én még soha nem voltam 5-nél több szexpartnerrel. - mondta Louis és gonoszan nézett rám. Gyorsan lehúztam az alkoholt, ahogyan Marvin, Luke, Jack, Ben, Niall, Harry, Zayn, Penny, Emma, és Louis is lehúzta. Újra töltöttük a poharakat.
- Kezd a fejembe szállni. - nevettem és ismét hátradőltem a fűbe, de most a poharam tartalma egyenesen a nyakamba borult, ezzel felfedve a szívásnyomokat. Én csak nevettem és teljesen kiterültem.
- Louis, ne kérdezz semmit, csak nyald le a nyakáról a piát! - mondta Penny nevetve.
- Mi? - kérdezi Lou.
- Mondtam, hogy ne kérdezz semmit, kérhetsz tőlem bármikor ilyen szívességet, ha most megcsinálod. - mondta Penny, Louis pedig már felettem volt.
- Ne Louis! Felizgulok! - sikítottam, de ő már nyalta is a folyadékot. - Louis. - nyögtem halkan, mire eltávolodott.
- Szóval elmesélnéd Ellie, a szívásnyomokat? - kérdezte Perrie. - Persze a következő játékban. - kacsintottam.
- Én jövök. - mondta Ben és gúnyos mosolyra húzta a száját. - Én még soha nem szexeltem liftben.
- Szemét. - mondta Emma és lehúzta a piát velem, Ericával, Harryvel, Perrievel és Zaynnel együtt.
- Emma? Pedig te nem is szállsz be a liftbe. - mondta Daisy.
- Na pont azért nem! - nevetett Emma. - Na de mi a másik játék Ellie?
- De várj! Akkor mégis volt érdekes helyed ahol szexeltél, és te hazudtál, meg a bátyád is! - esett le Daisynek mire fejbe vágtam magamat.
- Tudod, néha úgy érzem, hogy én vagyok az okosabb nálad. - rázom meg a fejemet.
- Még egyet! - kérlelte Marvin. - Én még soha nem füveztem. - jelenti ki, mire megforgattam a szemeimet és Zaynnel, illetve Louisval ittunk.
- Csak ne kezdd el a papolást nekem. - sóhajtottam.
- Egyszer be kéne tépnünk. - suttogta nekem Zayn mire nevettem.
- Benne vagyok. - löktem meg egy kicsit. - A másik játék neve pedig "Egy igaz, egy hamis.". A lényeg, hogy mondanod kell egy igaz történetet és egy hamisat is. A többiek ha kitalálják akkor a rossz hazugnak kell innia, de aki nem találja ki az iszik. - mosolyogtam.
- Akkor kezdem. - mondta Daisy. - Egyszer voltunk egy osztálykiránduláson, még nyolcadikban, és ott volt az első csókom. Úgy sem találjátok ki kivel, de Ellievel. A másik sztori pedig, egyszer a könyvtárban voltam épp kerestem egy könyvet, mire az a polc a lábam elé esett, az után soha többet nem mentem könyvtárba tanulni. - mesélte Daisy.
- Oké, szerintem a második az igaz. - mondta Sophia.
- Egyetértek. - bólogatott Zayn, Marvin, Luke, Perrie és Erica. A többiek az elsőre szavaztak.
- Na mondjátok már. - pattogott Soph.
- Az első az igaz. - nevetett Daisy.
- Pontosan. - bólogatok.
- Tudtam. - pattant fel Soph és egy pacsit kért tőlünk, mi pedig megadtuk neki.
- És most nem akartok smárolni? Olyan izgató, ha két lány smárol. - mondta Harry perverzül.
- Fúj, te perverz! Nem. - mondtam.
- Nos, akkor a szívásnyomok.. - kezdtem el. Amikor voltunk sátrazni, Louisval fogadtunk, hogy melyikünk élvez el hamarabb. Egyik éjjel ezt el is kezdtük és durván kiszívta a nyakamat és mást is csinált, aztán én sírtam, mert nem voltam képes semmit tenni. A másik sztori, hogy amikor hazaértünk találkoztam egy régi ismerőssel és ittunk egy kicsit és lefeküdtünk és azért vannak ott a szívás nyomok. - meséltem.
- Ez mind szép és jó, de az első az igaz. - mosolygott Emma. A francba, ő tudja, mert ott volt.
- Szerintem is az első. - mondta mindenki.
- Szar hazug vagy Stinson. - nevetett Louis én pedig lehúztam a piámat. Ez teljesen megütött, így újra a földre feküdtem és csak az eget néztem. Nem érdekelt, hogy a többiek miket mesélnek, én csak gondolkodtam, hogy mi lesz velem New Yorkba egyedül? Mit fogok csinálni a többiek nélkül? El kéne mennem velük? De akkor meg a szüleimet hagyom itt, akik a világot jelentik számomra. És Louis? Ha nem megyek akkor az esélyünk lecsökken, bár alapból alacsony a szint, de nem érdekel. Mit tegyek? Egy apró könnycsepp kúszott végig az arcomon, de nem éreztem azt a szorító érzést a torkomban. Egyre több sós könny folyt végig az arcomon, de én ugyan úgy ott feküdtem a földön.
- Ellie, minden rendben? - hallottam meg Marvin hangját, de nem mozdultam meg, becsuktam a szememet és próbáltam semmire sem gondolni, csak, hogy forog velem a világ. Puha kezek simították meg a könnyektől ragadós arcomat, ujjait egyből felismertem és nagy sóhajtással adtam a tudtára, hogy ez megnyugtat. Nem akarom, hogy elmenjen és ha belegondolok attól jobban sírhatnékom van.
- Hoztam vizet. - hallottam meg a csodálatos hangját, oké Ellie, tartsd magadat. Nehezen, de felültem és a fél palack vizet megittam, majd visszaadtam a kezébe és belenéztem a szemébe. Ennyi kellett ahhoz, hogy elbőgjem magam. A nyelés nehezemre esett, a torkom úgy éreztem, hogy mindjárt összeszorul.
- Ne menj el. - suttogtam magam elé és remélem nem hallotta meg. A sírásom már hisztérikus volt, és ez mind a piának köszönhető, ha nem lenne bennem, nem sírtam volna el magam. Szorosan magához húzott én pedig tovább sírtam.
- Most nagy a baj? - a nyáron elég nagy bajok voltak, mert rengeteget sírtam, ami teljesen nem én vagyok.
- Nagyon nagy. - sírtam tovább és görcsösen kapaszkodtam belé és nem akartam elengedni. - Ne hagyj el. Kérlek. - suttogtam ismét, de tudom, hogy most meghallotta.
- Muszáj Eli, gyere te. - már az ölébe ültem és a fejemet a mellkasán pihentettem. Hevesen megráztam a fejemet a kijelentésén, mert nem akarok addig menni, amíg Eleanor van. - Akkor ígérem, hogy visszajövök. Oké? - simogatta a hátamat én pedig egy aprót bólintottam.
- De ezt nem szegheted meg. - a légzésem visszatért a normálba és becsuktam a szememet, az illatát szagolva aludtam el.


3 megjegyzés:

  1. Sziasztok lányok!

    Ismét nagyot alkottatok, mindkét szemszög fenomenális, ugyanakkor szomorú is. Komolyan, nekem is megesett a szívem, hogy mindenki elmegy a világ másik felére....
    Most nagyon sírhatnékom támadt!
    Szóval, köszönöm szépen, hogy ennyire nagyonnagyonnagyonnagy fejezeteket írtok, amiken néha hol sírok, hol éppen nevetek, vagy mindenféle érzés kavarog bennem. Imádom ezt a blogot, a kedvenceim közé tartozik, és a legeslegjobbak listáján is a TOP 3-ban szerepel. Köszönöm lányok, ezt a sok emléket ami felébred bennem, ilyenkor komolyan mondom, sírok, mert ez egyszerűen fantasztikus!
    (és jó hosszú is)

    Kérlek soha ne hagyjátok abba!

    Xx. Hideklai

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ingrid! :)
      Ha ezen a részen sikerült megsiratnunk téged akkor mi lesz még később? Főleg, hogy a pénteki rész egybe az 1.évad rész vége amivel lezárul egy fejezet. :) Még én is megijedek ettől, hogy úristen nem rég kezdtünk el ezt a blogot és vége is az 1.évadnak, de tudom, hogy a 2.évadba új dolgok törnek felszínre így ez megnyugtat. :)
      Örülök, hogy tetszett ez a kis szösszenet pénteken várunk ugyanitt. :))

      Köszönjük szépen kedves szavaid igazán jól esnek! :')

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Ettől a résztől kicsit depis lettem! Mint a tartalma mint az évadzáró miatt! Én vártam h Niall és Em összejöjjenek de nem így gondoltam... ne kínozzatok! Hülye Demi, szakítaniuk kell! Niall nem érezhet semmit iránta! Megtiltom! :D az ellie szemszög eleje nagyon vicces, amikor játszanak! ;D aztán a vége megint szomorú... már kíváncsi vagyok h oldjátok meg ezt az elköltözősdit h mindenkinek jó legyen... az a hülye lou meg miért nem mondja el a szakítást ellienek?
    Remélem még sok évad lesz és nem hagyjátok abba, nagyon szeretem a blogot és kíváncsi vagyok a folytatásra!

    VálaszTörlés